K1

A K-1 különböző harcművészeti ágak keveredéséből jött létre. Alapját a karate, a kick-box és a taekwon-do képezi. A „K” betű abból ered, hogy a legtöbb harcművészet elnevezésében szerepel: Karate, Kick-box, Kung fu, Kempo, taeKwon-do és az alapító nevében – Kazuyoshi – is. Az „1” az egyetlen súlycsoportot jelenti, ezért a küzdők közötti súlykülönbség igen nagy lehet, akár a 100 kg-ot is meghaladhatja. Igazi profi versenysport. Jellemzője, hogy „nyílt”, tehát nem függ a sportoló által gyakorolt stílustól. Szélsőséges esetben K-1 harcos lehet amerikai futballista, (Bob Sapp a „Szörnyeteg”) vagy szumós (Akebono). Hallani olyan kijelentéseket, hogy „… a K-1-ben nincsenek szabályok…” Ez nem teljesen felel meg a valóságnak. A K-1 szabályrendszere egyszerű és letisztult. Pl. durva szabálysértésnek számít a földre került ellenfelet, vagy a gerincet, a szemeket vagy más érzékeny pontokat támadni, valamint tiltott a fogás a dobás a lerántás vagy a földharc. A küzdelmek szabályos ökölvívó ringben zajlanak. (Részletes szabályrendszer). A nevezők száma évről évre nő. Legnagyobb esemény a „K-1 World Grand Prix” amit minden év decemberében Japánban a Tokyo Dome-ban rendeznek. Ezt a rangos eseményt közvetíti Japán egyik legnagyobb kereskedelmi csatornája, a Fuji televízió. Világszerte 30 millió néző kísérheti figyelemmel a küzdelmeket.

1980-ban Kazuyoshi Ishii megalapította a Seidokan Karate iskolát Oszakában. Ennek háttérbázisát a Kansai körzet egyetemei és karate klubjai biztosították.

1982-ben megtartották az első Össz-Japán Karate–Do versenysorozatot Oszakában, amit Ishii és a Seido Kaikan mesterek rendeztek. A verseny „full contact” (teljes erőből végrehajtott) rendszerű volt. A versenyzők és az érdeklődők megtöltötték a Furitsu Gymnasium termét és az eseményről közvetített a helyi televízió is.

1983-ban a Seido Kaikan harcosainak egy része indult Kansaiban, az Erzsébet Királynő Stadionban megrendezésre került Kung fu (!) versenyen, ahol fényes győzelmet arattak. Ishii elvállalta az „All Japan Budo Promotion Association” elnökségét. Ez egy verseny-centrikus szervezet, amely a Kansai térség karate és kempo szövetségeit tömörítette.

1985-ben a Seido Kaikan irodát nyitott az Egyesült Államokban, Tom Edwards vezetésével.

1988-ban két Ishii-tanítvány, Toshiyuki Yanagisawa, Masaaki Satake első és második helyen végeztek a „Karate Real Champion Tournament” versenysorozaton, ezzel öregbítve Ishii mester és a Seido Kaikan hírnevét.

1991-ben több sikeres versenyt követően, a Seido Kaikan és az USA Oyama Karate harcosai közötti versenyen Tokióban, Masaki Satake legyőzte a legendás „Medveölő” Willie Williams-et.

1992-ben megrendezték az első kesztyűs karate versenyt Japánban. Ez volt a „Karate Japan Open” amit Masaki Satake nyert meg.

1993-ban Ishii mester nagyszabású tervei kezdtek megvalósulni. Megrendezte az első „K-1 Grand Prix”-t a tokiói Yoyogi Dai Ichi Stadionban. Több mint tízezer néző kísérte figyelemmel az eseményeket. Ekkor tünt fel a svájci Andy Hug. Első küzdelmét a japán Ryuji Murakami ellen vívta. Végül a horvát Branco Citatic nyerte meg az első K-1 bajnokságot. Ugyanebben az évben még két K-1 versenyt rendeztek. Az egyiket Masaki Satake a másikat Ernesto Hoost (Hollandia) nyerte meg.

1994-ben megrendezték a második „K-1 Grand Prix”-t. A döntőt a holland Peter Aerts vívta Andy Hug ellen, akit végül legyőzött. A visszavágót viszont Andy nyerte Yokohamában és ezzel a K-1 egyik legnagyobb sztárja lett.

1997-ben az ötödik „Grand Prix”-t már a világ több tv-társasága közvetítette. Az arénában 45 ezer néző szurkolta végig a meneteket. A döntőben Ernesto Hoost legyőzte Andy Hugot.

1998-ban a „Fight Night” versenyt átnevezték „K-1 European Grand Prix”-vá. Ez lett a hivatalos Európa Bajnokság. Első bajnoka a horvát Stefan Leko lett. A hatodik „Grand Prix”-t Peter Aerts nyerte meg. Ezzel ő lett a K-1 elsõ háromszoros bajnoka.

1999-ben rengeteg kisebb versenysorozatot rendeztek. A tokiói hetedik „Grand Prix”-t Ernesto Hoost nyerte meg.

2000-ben a yokohamai versenyt a brazil Francisco Filho nyerte meg. Augusztus 24.-én gyászolt a K-1. Elhunyt Andy Hug, a „Mr. K-1, a Kékszemű Szamuráj a Vasember”. A Tokyo Dome-ban felállított ringben ravatalozták fel. A „Grand Prix”-t Ernesto Hoost nyerte meg.

2001-ben a versenyzők már mind az öt kontinensről érkeztek a nagy megmérettetésre. Mark Hunt nyerte meg a kilencedik „Grand Prix”-t így ő lett Óceánia első bajnoka.

2002-ben Ernesto Hoost - „Mr. Perfect” - négyszeres K-1 bajnok lett. Ez volt a tizedik „Grand Prix”.

2003-ban látványos küzdelemsorozatok után a holland Remy Bonjasky, a „Fekete Párduc” a döntőben legyőzte Musashit a japánok favoritját.

2004-ben egy új ország képviselhette magát a thaiföldi Kaoklai Kaennorsing személyében, aki 21 évével a legfiatalabb, 78 kg-jával a legkönnyebb induló volt. (A K-1 szabályai a minimális súlyt 91 kg-ban határozzák, meg de Kaennorsing előzőleg legyőzte Alexej Ignasovot, a K-1 egyik legnagyobb sztárját ezért az ő esetében kivételt tettek.) Ellenfele az amerikai, 127 kg-os Mighty Mo volt. Meglepetésre Kaennorsing az első menetben fergeteges K. O.-val győzte le ellenfelét.
A döntőt Remy Bonjasky vívta Musashi ellen, aki előzőleg búcsúztatta Kaennorsing-ot, Bonjansky pedig a négyszeres világbajnokot Ernesto Hoost-ot. Bonjasky repülőrúgásaival kápráztatta el a közönséget – egyszer ki is esett a ringből – végül két hosszabbítás után pontozással ő lett a K-1 kétszeres világbajnoka.

2005-ben a holland Semmy Schilt az elődöntőben megverte az előző év világbajnokát, a szintén holland Remy Bonjaskyt. A döntőt a brazil kyós Glaube Feitosa ellen vívta, akit végül legyőzött.

2006-ban Ernesto Hoost befejezte versenyzői pályafutását. A döntőt Peter Aerts vívta Semmy Schilt ellen, aki másodszor is megvédte világbajnoki címét.

2007-ben az elődöntőben Sem Shilt Jerome LeBannert , Peter Aerts pedig a korábbi kétszeres világbajnokot Remy Bonjaskyt győzte le. Így a döntőt ismételten egymás ellen vívták. Sajnálatos módon Peter Aertsnek küzdelem közben egy kiújult egy térdsérülése, így a verseny feladására kényszerült. Sem Shilt háromszoros K-1 világbajnok.