
B r u c e L e e
San Franciscóban született, 1940. november 27.-én
a sárkány évében. Édesanyjától
az európai származású Gracetől a Lee Siu
Lung (Kicsi Sárkány Lee) kantoni nevet kapta, és egy jellegzetesen
amerikai keresztnevet a Bruce-t. Születése révén amerikai
állampolgár lett. Apja Lee Hoi Chuen, kínai színész
volt. Ebben az időben éppen New Yorkban turnézott, a kantoni
opera társulattal. Bruce három éves volt amikor családja
visszatért Hong Kongba.
Ekkor már tartott a II. Világháború. Az első
film amiben mint gyerekszínész szerepelt „Az emberiség
születése”, nagy sikert aratott. Ettől kezdve minden
nyarat forgatással töltött. Tizennyolc éves koráig
játszotta az általa legmeggyőzőbben alakított,
utcai verekedő, vagánygyerek szerepét. A valóságban
is ez a környezet vette körül. Szülei gazdagok és
elfoglaltak voltak. A Kicsi Sárkány azt tehetett amit akart, vagy
amit a környezete diktált. Beállt egy utcai bandába,
akik állandó harcban álltak más galerikkel. Született
verekedő volt. Az utcai balhék megtanították neki,
hogy a harcban nincsenek szabályok. Az nyer aki gyorsabb, erősebb,
mint az ellenfele. Ezek a tapasztalatok kevésnek bizonyultak ahhoz, hogy
az utcák bajnoka lehessen. Egy alkalommal nézeteltérése
támadt az iskolában egy nagyobb fiúval, aki kínai
boxot tanult.
A verekedésben a Kicsi Sárkány alul maradt. Nem bírta
elviselni a vereséget. Elhatározta, hogy harcművészetet
fog tanulni. Hong Kongban a kung–fu ekkoriban vált egyre népszerübbé.
A klubokban nagy volt az érdeklődés és az ezt követő
lemorzsolódás is, miután sokan rájöttek, hogy
a harcművészet csak hosszú fáradságos edzésekkel
sajátítható el. Bruce apja a tai chi chuant gyakorolta,
így kézen fekvő volt, hogy ő is megpróbálja
ezt a művészetet.
De ez nem más mint gyógytorna és nem igazi, hatékony
harcművészet.
A Kis Sárkány, Yip Man mester tanítványa lett. A
mester volt az első, aki nyilvánosan oktatta a wing chun kung-fut.
Bruce lelkesen gyakorolt, így a mester is egyre jobban megkedvelte, ellentétben
tanulótársaival, akik egyre többet panaszkodtak szemtelensége
miatt. Az edzések után gyakran elment verekedni, hogy kipróbálja
élesben a tanultakat. A „Junction Street Nyolc Tigrise” nevű
banda vezére lett. Ettől kezdve még többet verekedett.
![]() |
![]() |
|---|
Yip Man mester úgy látta, hogy tanítványa nem tudja felfogni a kung-fu lényegét, hanem mindenáron győzni akar. Azt tanácsolta neki, hogy egy ideig ne járjon edzésre, hanem gondolkozzon a lágyságról ami a legtöbb kínai harcművészet alapja. Apja dzsunkájával kievezett a tengerre gondolkodni. Itt értette meg, hogy a víz a leglágyabb és a legerősebb anyag a világon. Elkezdett érdeklődni a keleti filozófia iránt. Gőgös, agresszív természete miatt azonban egyre mélyült a szakadék közte és az iskola tanulói között. Ellenségei komoly befolyásra tettek szert és nyomást gyakoroltak Yip Man mesterre, hivatkoztak a szigorú kínai hagyományokra miszerint hazai művészet idegennek nem adható át. Bruce amerikai születésű, anyja pedig európai származású volt. Az öreg mester végül engedett a nyomásnak és elküldte őt. A kapcsolat azonban nem szakadt meg. A mester azt az utasítást adta tanítványának William Cheung-nek, Bruce barátjának, hogy minél rövidebb idő alatt adja át tudását, és rendszeresen számoljon be fejlődéséről. Bruce egyéb harcművészeteket is kipróbált. Megismerkedett más kung-fu stílusokkal, a ju-dóval, a thai boxszal. Beiratkozott iskolája, a Xavéri Szent Ferenc Kollégium angol-box tanfolyamára.
Indult egy iskolák közötti bajnokságon, 1958 májusában
pedig egy felnőtt versenyen. Itt ellenfelének olyan súlyos
sérüléseket szerzett, hogy rendőrségi ügy
lett belőle.
Mivel sportszerűen küzdött ezért ejtették a vádat.
Ezek után Bruce úgy döntött soha többé nem
indul versenyen.
Szakított bandájával, ezzel újabb ellenségeket
szerzett. Ebben az időben játszott ifjú korának
legsikeresebb filmjében. Ez volt a „The Orphan” (Az árva).
Egy alkalommal William barátjával együtt összeütközésbe
kerültek a rendőrséggel. Az őrszobán megígérte,
hogy „egyszer és mindenkorra felhagy minden törvénybe
ütköző tevékenységgel”. Ezt az ígéretét
soha többé nem szegte meg.
Csak szülei elbeszéléséből ismerte Amerikát,
de arra az elhatározásra jutott, hogy csak ott tud érvényesülni.
1958 végén 18 évesen, szülei támogatásával
hajóra, a Daisy May fedélzetére szállt és
húsz nappal később megérkezett San Franciscóba.
Itt apja egyik barátjánál lakott a kínai negyedben.
Tánctanítással kereste kenyerét, majd ezt megunva,
Seattle-be költözött családja egyik rokonához Ruby
Chowhoz.
A család vendéglőjében kapott állást.
Beiratkozott az Edison Technikai Előkészítő Iskolába,
hogy jelentkezhessen a Washington Egyetemre. Folytatta a wing chun tökéletesítését. Egyre
több harcművészeti formákat ismert meg. Az általa
továbbfejlesztett wing chun-t ötvözte az angol-boksszal, a
savate (francia-boksz) elemekkel és több belharc-technikát
vett át a ju-dóból és a ju-jutsuból. Nagy
tisztelője volt Muhammad Alinak.
Miután felvették az egyetem filozófia szakára, megvált
rokonától és annak vendéglőjétől.
Elkezdte az újjáformált wing chunt oktatni. Tette ezt kezdetben
illegálisan, barátoknak, ismerősöknek, mindenütt
ahol csak lehetett, parkokban, garázsokban, lakásokban föld
alatti parkolókban. Keresetéből így is csak a legfontosabb
dolgokra futotta. Bruce modorával, humorával, életenergiájával
vonzotta a lányokat, akik gyakran csak a szórakozás kedvéért
és személyes varázsáért jártak az
edzésekre. Ekkoriban ismerkedett meg egy csinos svéd származású
lánnyal, Linda Emeryvel. 1964-ben feleségül vette őt.
Bruce, egyik barátjával, Taky Kimurával közösen
nyitottak egy edzőtermet Seattle-ben és megjelentette könyvét
„Chinese Gung Fu” (Kínai Kung-Fu) címmel. Ez volt
az első kung-furó szóló könyv Amerikában.
Befejezte az egyetemet és egy San Francisco közelébe levő
városba, Oaklandbe költözött.
Itt iskolát alapított Jun Fan Gung Fu Institute néven.
Ekkor már a wing chun csak alap. Stílusa a Jeet Kune Do napról napra változott.
Magába olvasztott sok más rendszerből átvett technikákat.
Filozófiájában is voltak a taoista wing chuntól
távoli elemek. (Bruce filozófia szakon végzett és
római katolikus volt) Barátjától James Yimm Leetől
- aki szintén harcművész volt - új edzésmódszereket
tanult. Felfedezte a body building-et, mint kiegészítő sportot.
1965-ben elkezdődött a vietnami háború. Brucet váratlanul
behívták katonának.
Sikerült elintéznie, hogy leszereljék. Az ok: „fizikai
elégtelenség”.
![]() |
![]() |
|---|
Ed Parker, egy los angelesi, kempo-mester meghívta a long beache-i karate versenyre, hogy tartson bemutatót. Fekvőtámaszokat csinált egy kézen, két ujjon, és bemutatta híres 1 iches (2,5 cm) ütését, a mitől Bob Barker beleesett a mögötte levő székbe és elgurult. Ezen a bemutatón találkozott Chuck Norris-szal a későbbi filmsztárral. A nagyon sikeres bemutatót filmre vették és lejátszották a 20th Century Fox filmvállalt egyik producerének, aki szerződést ajánlott Bruce-nak. Fel akarták újítani a harmincas-negyvenes években forgatott Charlie Chan-sorozatot. Bruce beiratkozott egy színművészeti gyorstalpalóra, de mire elvégezte lefújták a sorozatot. Új szerepet kapott: Katót, az álarcos igazságtevőt kellett alakítania.
![]() |
![]() |
|---|
1965 februárjában megszületett
fia Brandon, és meghalt apja Lee Hoi Chuen.
A long beach-i bemutató alkalmával megismerkedett több ázsiai
származású harcművésszel. Egyikük Dan
Inosanto. Ő a fülöp-szigeteki botvívás nagymestere
volt. Tőle tanulta Bruce a bot és későbbi kedvenc
fegyvere a nunchaku használatát.
Jhoon Rhee-től a taekwon-do amerikai meghonosítójától
a magas rúgásokat tanulta. Oaklandből Los Angelesbe költöztek, hogy közel legyenek
Hollywoodhoz. Az itt vásárolt villában berendezett egy
edzőtermet. Olyan neves színészek jártak hozzá
magánedzésekre mint Steve McQeen, James
Garner, James Coburn vagy Roman Polanski rendező és Stirling Silliphant forgatókönyvíró.
1966 végén leforgatták Van Williams és Bruce főszereplésével
a „Green Hornet” (Zöld Lódarázs) című filmsorozatot, amit 1967-ben be is mutattak.
A sorozat csak félsiker volt a cselekmény mesterkéltsége
miatt, de Kato alakja megnyerte az amerikai közönséget.
Stílusa nevét jun fan gung furól, jeet kune dóra
változtatta. Módszerének lényege a megállító ütés volt. Az időigényes hárítások,
blockok helyett a gyors ellentámadások kerültek előtérbe.
Filozófiája is egyre távolodott a tradicionális
kínai bölcselettől.
Kisebb szerepeket játszott néhány nagysikerű tv-filmben.
1969-ben egyik barátja Stirling Silliphant forgatókönyvíró
révén szerepet kap a „Marlow” című mozifilmben.
Egy évvel később testhezálló szerepet játszott
a „Long Street” (Hosszú Út) című tv-filmben.
Itt egy önvédelem-oktató szerepét alakította.
Ennek révén az újságok is írtak róla.
![]() |
![]() |
|---|
Ebben az időben került bemutatásra Amerikában a „Big
Boss” és a „Tomboló Ököl”.
A siker nagy de nem átütő. A változást csak
a „Sárkány útja” hozza meg. Bruce Amerikából
Hong Kongba utazott, hogy népszerűsítse a kínai harcművészeteket.
Belekezdett egy új film forgatásába ez a „Halál
Játéka”.
A történet szerint Bruce egy emeletes pagodában halad egyre
feljebb. Emeletenként kell megküzdenie egy-egy harcművész-mesterrel.
A legfelső szinten Kareem Abdul Jabbar egy 220 cm magas, fekete, kosárlabda
játékos, Bruce egyik tanítványa várta. A
végső csatát vele kellett megvívnia.

1973. július 20.-án Raymond Chow-val egy tajvani származású színésznő, Betty Ting Pei lakására mentek, egy megbeszélésére. Utána egy ausztrál színésszel volt találkozójuk. Bruce azonban fejfájásra panaszkodott. Betty adott neki egy Equagesic nevű fájdalomcsillapítót. Bruce lefeküdt aludni, Chow pedig elment a találkozóra abban a hitben, hogy Bruce majd később követi. De Bruce órák múlva Betty minden próbálkozása ellenére sem ébredt fel. A visszatérő Chow is sikertelenül próbálkozott. Orvost hívtak aki szintén eredménytelenül próbálkozott. Végül az Erzsébet királynő kórházba szállították. Szívmasszázst alkalmaztak, sikertelenül.

Betty Ting Pei

23 óra 30 perckor bejelentették, hogy Bruce Lee meghalt. Kevesebb
mint 33 évet élt. Temetésére Seattle-ben került
sor a Lake View temetőben. A hong kongi rajongók is tartottak
egy nagyszabású jelképes temetést. A hivatalos vizsgálat
a halálának okaként gyógyszerérzékenységet
állapított meg. Félbehagyott filmjét a „Halál
Játéka”-t Raymond Chow később befejezte egy
Bruce-hoz hasonlító dublőr (Yuen
Biao) segítségével.

„Az ember, az élő teremtmény,
a teremtő személy mindig fontosabb, mint bármely kialakított
stílus vagy rendszer.”
(Bruce Lee)

Filmográfia:
-epizódszerepek:
The Green Hornet (1966-67)
Batman (1968)
Blondie (1968)
Ironside (1968)
Long Street (1970)
-mozifilmjei:
Marlowe (1969)
The Big Boss (1971)
Fist of Fury (1972)
The Way of the Dragon (1972)
Enter the Dragon (1973)
-halála után újravágták vagy befejezték:
The Green Hornet (1975)
The Game of Death (1978)
Legend of Bruce Lee (1984)

-------------------------------------------------------------------------------------------
B r a n d o n L e e

1965. február 1-én született
Oaklandben, Bruce Lee és Linda Emery első és egyetlen fiú
gyermekeként. (a Lee-házaspárnak 1969-ben született
egy lánya Shannon, aki szintén a
színészi pályát választotta.) Kínai
neve Lee Gwok Ho. A színész-nagyapa Brandon születésével
egy időben halt meg.
![]() |
![]() |
|---|
Bruce ebben az időben nagyon el volt foglalva a harcművészetével, ezért keveset tudott foglalkozni a fiával. Hong Kongba költöztek, Brandon itt kezdett a La Salle iskolába járni. Bruce halála nagy veszteség volt az akkor még csak nyolc éves gyereknek. Miután visszaköltöztek az Államokba Brandon számos iskolát elvégzett. Többek között a Strasberg színi akadémiát is. Apja nyomdokain haladva akció-színész lett. Első film amiben szerepelt az 1986-ban készült „Legacy of Range” volt. Összebarátkozott David Carradine-al aki akkor már befutott színész volt. ’90-ben forgatták a „Laser Mission” című filmet. A „Showdown in Little Tokyo” (Leszámolás kis Tokióban - 1991) című filmben együtt játszott Tia Carrere-val és Dolph Lundgrennel a 3. danos svéd származású kyokushin karate bajnokkal. Ezt követett egy Hong Kongban forgatott film a „Rapid Fire” 1992-ben.


Utolsó filmje az Alex Proyas (Én a Robot, Dark City,Garage Days) által rendezett „The Crow” (A Holló) volt. A forgatás vége felé egy tragikus fegyverbaleset következtében Brandon halálos sérülést szenvedett. Egy kellék pisztolyba előzőleg egy hatástalanított lőszert tettek. Amikor elsütötték a fegyvert a gyutacsból kiszabadult gáz a "magot" a csőbe lökte, de ahhoz kevés volt az energiája, hogy az a cső másik végén távozzon. Ezért az ott megszorult. Ezek után egy vaklőszert tettek a fegyverbe. A jelenet felvételénél a fegyver elsülésekor felszabaduló lőporgázok lökték ki a magot ami, eltalálta Brandont. Az észak karolina állambeli, Hannover körzeti központi kórházba szállították, de az orvosok nem tudták megmenteni az életét. 1993. március 31.-én Brandon Lee 28 éves korában meghalt. Halálának oka belsővérzés. A felvett filmanyagnak ez a része nem került bele a végleges változatba. Menyasszonyával Eliza Huttonnal, áprilisra tervezték az esküvőjüket. Édesapja mellé temették a seattle-i Lake View temetőben. |
![]() |
|---|

Filmográfia:
The Martial Arts Collection (2002) - halála után készítették
The Crow (1994)
Rapid Fire (1992)
Showdown in Little Tokyo (1991)
Laser Mission (1991)
Kung-Fu: The Movie (1986)
Legacy of Rage (1986)
SL





...és az utód: Vincent Perez "A Holló 2"-ben.


***********************************
![]() |
|---|

Apa és fia…színészek és harcművészek. Mind a ketten túl korán mentek el ahhoz, hogy kiteljesedjen művészetük.
Forrás:
Plavecz Tamás – Plavecz Nándor:
Bruce Lee (a Sárkány titokzatos világa) 1988.
www.fightingmaster.com
www.lovingmemorybrandonlee.com
www.thecrow.info - ezen a honlapon Brando halálával kapcsolatos dokumentumok vannak
In memory of Brandon Lee
Módosítva: 2010-06-08